2015. december 9., szerda

Testszerviz-sikerek Anikótól


Nagyszerű érzés, amikor az ügyfeleim haladnak a céljaik felé, egyre több sikerrel és fantasztikus eredménnyel lesznek gazdagabbak a fizikai közérzetük, testi állapotuk terén.

Íme, egy újabb visszajelzés, amit egy nagyon kedves, igyekvő, nagyon ügyes ügyfelemtől kaptam.
"Kedves Anna!

2015. október 27., kedd

Konfekció szaküzlet vagy mesterszabóság?

Az általános fogyókúrás programok többségével gyakran az a baj, hogy figyelmen kívül hagyja a fogyni vágyók egyéni sajátosságait, alkati vagy egyéb fizikai adottságait, néha még céljait is, s egyen-módszereket húz rá az amúgy teljesen különböző állapotú személyekre.

Logikus, hogy így az eredmény nem lesz a sajátosságokhoz igazított.
Pedig az emberek szeretik, sőt igénylik, amikor személyre szabott segítséget, foglalkozást kapnak a problémáik megoldásában.
A Testszerviz Program olyan, akár egy mesterszabóság.
Személyre szabottan segít a fizikai közérzetjavításban, a szervezet egészséges egyensúlyának helyreállításában, amelynek mintegy mellékhatása a fogyás, az energikusság és a kitűnő közérzet.


2015. szeptember 30., szerda

Siker a Testszerviz Programmal

Egyik kedves ügyfelemtől kaptam az alábbi beszámolót, amely a Testszerviz Programmal eddig elért eredményeiről, sikereiről szól.

Annál is nagyobb öröm ez, mert még csak a program felénél jár, s már így is sok nyereséggel lett gazdagabb.

Részlet:

"... Az első szembetűnő tapasztalat az energia növekedés volt. Elmúlt a korábban megszokott, rettenetes fáradtság érzés, az állandó álmosság és a gondolkodásbeli tompaság is. A közérzetem fizikailag és mentálisan is érezhetően javult, kézzel foghatóan pedig abban nyilvánult meg a változás, hogy sokkal produktívabbak lettek a napjaim. A pocakom is nagyon jól érezte magát, a korábbi "szél problémák" is megszűntek.

A második héten arra is felfigyeltem, hogy sokkal türelmesebben reagáltam le az egyébként feszültségeket okozó helyzeteket. Ez annak dacára így történt, hogy a menstruációs ciklust megelőző héten általában rettenetesen ingerlékeny vagyok, amivel eléggé megterhelem a környezetemet (meg saját magamat is). Most ebben az időszakban is sokkal kiegyensúlyozottabb voltam."



2015. szeptember 1., kedd

Miért nem megy egyedül?

Rengeteg jó könyv, kiváló cikk, remek internetes tartalom született már és hozzáférhető az életmódváltás témájában.
Gyakori, hogy az emberek, akik változni, változtatni akarnak az életükön ebben a vonatkozásban, megveszik ezeket a könyveket, elolvassák ezeket az írásokat, tudnivalókat, elméleti és gyakorlati tanácsokat, legtöbb esetben egyet is értenek az olvasottakkal.

A cselekvés útjára lépni azonban talán a legnagyobb kihívás ezek után.

2015. augusztus 24., hétfő

3 dolog, amit tudnod kell, mielőtt fogyókúrázni kezdenél

Amikor a testünket éheztetjük...


A fogyókúrák, diéták azzal a módszerrel igyekeznek a - már amúgy is kimerült, tápanyagok hiányától szenvedő és éhező - testünk kétségbeesett jelzéseit kezelni, hogy még több táplálékot vonnak meg tőle azzal a céllal, hogy a fölösleges zsírtól úgymond megszabadítsák.

Erre a szervezet persze még alultápláltabb állapotba kerül, felborulnak a már amúgy sem optimálisan működő emésztési, hormonális és egyéb folyamatok, a test még többet akar raktározni, mivel az éhezés erre készteti.

2015. augusztus 18., kedd

Mi az, hogy táplálék?

Gyakran olvassuk a táplálékkiegészítők tájékoztató feliratai között az alábbi figyelmeztetést:
"Az étrend-kiegészítő nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot!"
Ez így is van.
(Megjegyzem: a táplálékkiegészítők rendkívül hasznos és értékes tápanyagokat jelentenek számunkra, ha kellő hozzáértéssel és körültekintéssel választjuk meg őket. És persze ha valódi táplálékokból álló étrend MELLETT, nem helyett fogyasztjuk őket.)

No de mit értünk azon, hogy kiegyensúlyozott, vegyes étrend? Ha megegyezünk abban, hogy az étrendünk táplálékokból kell, hogy álljon, akkor pedig mi az, hogy táplálék?
Egy-egy ételről nagyon egyszerűen megállapíthatjuk, hogy táplálja-e a testünket, vagy sem. Csak meg kell figyelnünk, hogyan reagál rá a szervezetünk, miután elfogyasztottuk.

Miért lettem Testszerviz Tanácsadó?

Sok éve már, hogy komolyan foglalkoztat az egészségtudatosság témaköre.

Miközben rendszeresen arra gondoltam, mennyivel könnyebb, jobb és szebb lehetne a természetes élet, ha helyesen élnénk a testünkkel, telve lennénk erővel, energiával, a szervezetünk erős és ellenálló lenne a betegségekkel szemben és ráadásul még a teljesítőképességünk, eredményességünk is sokszorosa lehetne a mostaninak akár a munkában, akár bármi másban, újra, meg újra felmerültek bennem a következő kérdések is.

Miért van az, hogy egyre fiatalabb korban bukkannak fel komoly betegségek az embereknél, fájdalmas, fárasztó tünetek, amik ráadásul folyamatos figyelmet és kezelést igényelnek? Miért válik a legtöbb ember szervezete immungyengévé, fáradékonnyá és mitől csökken egy idő után rohamosan a teljesítőképességük?
Mik az összefüggések az életmód és a krónikus fáradtság, az energiahiány, a stressz, az elhízás, a csökkenő életidő között, hogy csak a legjellemzőbbeket említsem.

Mi az oka, hogy az emberek beletörődve együtt élnek egy csomó kellemetlen és korlátokat jelentő problémával? Miért nem találják a megoldást, a változás útját ezen a téren?